Dáviddal én még nem találkoztam úgy, hogy autóban ült volna. Inkább Critical Mass-en szoktunk összefutni, meg sokszor előfordult, hogy együtt lakatoltuk le a biciklinket, amikor még egy egyetemre jártunk.
Nemrég írtam arról, hogy kisétált Budapestről Párizsba, ezzel annyira nem lepett meg, de szombaton útnak indult Budapestről Bamakoba (ezúttal négy keréken). Aki kíváncsi a legjobb fej, karitatív Bp-Bamako csapat útjára, ajánlom a blogjukat (“Boldogok lehettek, mert több km-t vezetettem behúzott kézifékkel a francia autópályán…”). Melyik csapat? Aha.
Andrissal tegnap irtó komoly dolgokról ücsörögtünk a Kiadóban. Andris lehet hogy óriási nagy befeketetést csinál, de az is lehet, hogy nem. Megveszi-e Andris azt a lakást, vagy sem? Nemsokára kiderül.
Picit beszélgettünk politikáról is, az általános kiábrándultságnak teljesen megfelelő minimális szinten, talán épp csak annyiról, hogy most akkor mi is van az LMP-vel.
Nem kellett sokkal több, pár perc múlva a semmiből megjelent, és odacsapódott hozzánk Vay Márton, az amúgy első ember nélküli LMP első embere, s jót, egészen kimerítőt beszélgettünk (tiszta pilvax, nem? nem.), alapvető kérdéseket vitattunk meg. Több kérdésben nem értettünk egyet, ugyanakkor nagyon is értettük egymást. És ez talán most mégfontosabb. Elbizonytalaníthatna, hogy ez az új, formálódó szervezet nem minden problémához közelít úgy, ahogy azt én elvárnám, de erősebb az a pozitív élmény, hogy konstruktív, értelmes vitát lehet velük (legalábbis Marcival) folytatni ezekről.
Azért írtam le ezt most, mert nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz visszaolvasni mondjuk 2014-ben. Hogy valóban lehet-e más a politika, és ha igen, akkor mekkora szerepet fog játszani ebben az LMP. Most eggyel jobban bízom benne, hogy nagyot.
És hogy megveszi-e Andris a lakást, vagy sem? Nemsokára kiderül.
A múlt hét egyben talán a legölelkezősebb hetem volt. Sajnálhatja, aki kimaradt belőle. (De bőven lesz alkalma bepótolni). Kata azt mondta, napi 8 ölelés szükséges feltétele a kreativitásnak. Tegnap termékeny, kreatív napom volt. Jesz.
Ezen a héten különös kapcsolatba kerültem a mécsesekkel. Andris az egyik ilyen jelenségnél akadt ki és mondta, hogy kezd nem örülni hogy a "színműre" járok. De azért még szeret.
Én nem ilyen vagyok. Nem szoktam cinikusan nevetgélni mások érzelmein, s asszem sosem nevettetett még, ha valakit sírni láttam. Ezt a síráskavalkádot figyelve azonban folyamatosan azt gondoltam: 'még, még, még!' És jön is még, és sorban sír mindenki. Sír Keleti Andrea, Fekete Pákó, Tóth Gabi, Janics Natasa, de még Szőke András is a Badár levelén, elképesztő. Steiner Kristóf zokog! Zimány Linda is sír (főleg a 'kígyók' és 'pókók' szavak elhangzásánál), ami - ismét: hogy írhatok ilyet? - örvendetes, hiszen amúgy is nagy rajongója vagyok küllemének, de a sírás külön jól áll neki. 6:10-nél indul a könnyfolyam.
Nem is ők tehetnek erről (Pákó is milyen aranyos!). A gonosz szerkesztők vágták össze úgy az anyagot, hogy az ő nagyon is emberi érzéseikből szórakoztató parádé legyen.
De ha már így alakult, lehet szavazni: Melyik a legjobb jelenet?
Úgy alakult, hogy két kedves ismerősöm is bejutott csapatával a Red Bull Can You Make It? versenybe. A feladat egyszerű, de izgalmas, idézet
Dávidéktól: "Ez az egész egy laza kirándulás lesz Budapestről Párizsba, péntektől
(okt. 24.) kezdődően 8 napon át. A nehezítés annyi, hogy az útra tilos
a következő dolgokat vinnünk: pénz, telefon, bankkártyák (stb. pénz
jellegű dolgok). Ezeken kívül bármit vihetünk, sőt, még egy tálca Red Bullt is kapunk az induláskor."
Szabiéktól: "Bp-Párizs pénz, bankkártya, mobil NÉLKÜL - csak Red Bullal"
Már majdnem egy hete elindultak.
Szabolcsék első nap Bécsig jutottak, azóta pl egy babakocsit is szereztek, de az gyanús volt a milánói rendőröknek.
Dávidék először ferihegyen próbáltak repülőt stoppolni (nem is teljesen sikertelenül), aztán olyan szimpatikus emberekkel találkoztak össze (még itt, Bp-n), hogy végül berúgtak velük és itt maradtak. Jó kis versenykezdés. Másnap újra nekiveselkedtek, és eljutottak Bécsbe, sőt.
Ezekről és még sok mindenről olvashattok, képeket és videókat nézhettek a blogjukon, de ami mégfontosabb, és ami miatt már sokkal korábban meg kellett volna írnom ezt a postot: itt az utolsó pillanat, hogy fanokká (fanekké) váljatok és szavazzatok rájuk, amivel megnyerhetik a versenyt!
A Szerzők olyan film, amit nagyon szeretek nézni. Ha szépek a képek és kellemes a hangi világ (szívesen lennék ilyen filmek zeneszerzője), akkor akár történet se kell, hanem csak ülsz a moziban és élvezed az ingereket. Ilyen volt például a Tejút. Itt viszont történet is van, ami nem zavaró, sőt. Szerethető ötletekkel, gondolatébresztésekkel és skandinávokkal teli. Másnaposan az ilyen nagyon kellemes.
(szolgálati: Gyuri közben kiment Spanyolországba. Ottani kalandjait, és pl. a Pál Utcai Fiúk regényről szóló vitaindító postját is lehet olvasni új blogján).
Tiszta meglepetés: csupa szuper aranyos, csillogó szemű gólya nálunk, és hasonlóak a képzős frontról. Minden feladatot komolyan vesznek, alakul a csoportunk, megismerkedünk, ötletelünk, viccelődünk, beszélgetünk, érdeklődünk. Nyilván az elfogultság mondatja, de a legjobb csoport az enyém. Meg is nyerjük az összesített versenyt. Ráadásul összehoztam az egyik legaranyosabb lányt az egyik legaranyosabb fiúval, "csopiszerelem", remek.
Reggelig bulik, jó zenék, rossz zenék, gyorsítók, lassítók. Utóbbiak nappal is. Puszik ide is, oda is, csókok is a második estétől, egy bizonyos V-vel. Meglepődöm, hogy már megint nem merül fel bennem egy pillanatig sem semmi hosszútávú szándék. Valószínűleg a választásommal van a baj, de felmerül bennem az is, hogy talán a Mel-féle csókfüggőséget kaptam el.
Egyszercsak egy képzős fiú jön, hogy én vagyok a legjobb eszefe-s csávó, köszi, viccelődik biztos, háhá, hello. Később jön újra s szeretné, hogy én legyek a gyerekei apja, másnap már a zöldeskék szemű lányt is hozza hozzá. Szőke kékszemű gyereket akar magának - tőlünk. Ezek eddig szimpla dolgok, de azon már meglepődöm, amikor le akar szopni. V biztos furcsán érezné magát, ha elfogadnám, úgyhogy végül kihagyom a lehetőséget.
Szobánk az egyik fő chill központ, megfelelő zenékkel, spanglikkal, emberekkel. Alapból hárman vagyunk, Bencével és Julival. Osztálytársak közül Bence van a táborban legtöbbet, mindig örülök neki, imádnivaló. Julit is kezdem megismerni. Jó beszélgetések, és az ipodján jó zenék (Sufjan is!). Az egyik szám azóta már loopban megy itthon.
Jó beszélgetések más iskolatársakkal is. Hétköznap ez valamiért sokkal kevésbé megy. Főleg forgatásokon. Utsó este lejön Edit, egész nyáron nem láttam, nem tudtam velük horvátországba menni, hiányzott. Legjobb színű kocsi díja Editnél. Elmesélem neki, hogy két színészlány is egymástól függetlenül azt mondta nekem, hogy S.F. az alteregóm. Először Edittől hallottam ezt. Egyre kíváncsibb vagyok így az idősebb kiadásomra.
Közben az elsőszámú barátaim szin-en, de én nem megyek át, lelkiismeretfurdalás, fura.
Hazajövök, és a nappali már félig üres, közepén a dobozok. Sokk.
Annyi mindent, annyi mindenről és annyiféleképp írhatnék, hogy inkább passzolom még a lehetőséget, s helyette berakok ide egy dalt, hogy ezzel adjak át egy kis aktuális hangulatot innen belülről. A poptörténelem egyik legszebb dala George Benson ('before his nose job') feldolgozásában, remek, feelinges kinézetű zenésztársakkal (például ez a tündéri basszusgitáros srác 4:28-nál) . Kellemes nyáresti örömzene hangulat, mint egy jóleső ücsörgés a pohár borok köré települt barátokkal.
A forgatás szünetében kaptam egy hírt, amiből a telefonon csak annyit láttam először:
Esbjörn Svensson, the swedish jazz pianist...
...talán díjat kapott, gondoltam. Gondoltam, esetleg valamilyen különleges koncertet fog adni...
A pár pillanat alatt mindenre gondoltam. Mindenre, csak arra nem, hogy meghalt.
Ezt meg se próbálom elhinni, gondoltam. Elolvasom újra, gondoltam. És elolvastam még sokszor. És utánaolvastam még máshol is.
Azon gondolkodtam, hogy ha tényleg van valami felsőbbrendű irányítója az emberi sorsoknak, akkor ennek a lépésnek most mi értelme volt. Hacsak nem az, hogy felhívjuk az emberek figyelmét a búvárkodás veszélyeire, akkor bazdmeg semmi, ezt gondoltam.
Ahogy jöttek sorban az emlékek, úgy lett egyre szomorúbb. Hogy ültünk Andrissal a reáltanoda utcában egy kocsiban, kívül az eső kopogott, belül a Seven Days of Falling szólt, Andrisnak először, s ő az első pár hangtól már mondta, hogy ez gyönyörű. Aztán csak hallgattuk, s az eső hóeséssé változott. Hogy Kati is, amikor karácsonyra megkapta tőlem a lemezt, meghatódva jött vissza pár perc után, hogy milyen szép. Hogy Gyuri írta írben, hogy a koncert hatására megvette élete első eredeti cédéjét. És annyira hálás volt nekem, hogy dedikáltatott nekem egy plakátot Esbjörnnel, Dannal és Magnus-szal. Hogy két éve ott ültünk Esbjörnnel a millenárison egy szobában, és ő olyan kedvesen, lelkesen és türelmesen válaszolt a kérdéseimre, hogy később kezdődött miatta a koncert. Akkor, és azóta is, bármely megnyilatkozását figyelve, különösen jó embernek tűnt. És különösen jó zenész volt. Az európai jazz üde megújítója, az egyik legnépszerűbb zenész, aki elmosta a jazz-könnyűzene határt.
Eszembejutott a blogom, hogy már évek óta szerepel a logójában Esbjörn. Emlékszem, amikor az első budapesti koncert után az élménytől kábultan dülöngéltünk a millenárison, és leszakítottam az első EST plakátomat. Emlékszem, hogy Ernő azt mondta, hogy katarzis közeli élménye volt, és hogy ilyen már nagyon rég fordult elő vele. Emlékszem a második koncertre is, ami már megint meglepően nagy hatással tudott rám lenni. Hallom Esbjörnt, ahogy mosolyogva konferálja az olyan idióta című számokat, mint a Mingle In The Mincing Machine vagy a Defitition Of A Dog. Hallom, ahogy Bartókról mesél, meg a meg nem talált Bartók emlékházról
Annyi élményt adtál hároméves ismeretségünk alatt, amennyit le se tudok írni. És rengeteget adhattál volna még az egész világnak.
A nap meglepetése, hogy Gigor Attila nem látott még Sírhant Műveket (jóbarátokat viszont sokat). A Nyomozóban ennek ellenére mégis sok hasonlóság, de mellette temérdek, s jobbnáljobb eredetiség. Remekjó film. Éljen, éljen.
update: A fent említett dologban egyebek mellett egy rádió szól a háttérben, miközben egy fiú meg egy lány halálra verik egymást. A vége főcímhez viccesnek gondoltuk megcsinálni a rádióban a küzdelem alatt szóló szám lekonfját, tipikus balatoni rádiós stílusban. A filmben mindez két szobával arrébbról szól, de olyan tüchtig lett, hogy inkább megmutatom nektek eredeti minőségében is. Szóval fel a hangerővel, itt a spot a képzeletbeli SuhshineFM-hez.
A 
koncert hatására megvette élete első eredeti cédéjét. És annyira hálás volt nekem, hogy dedikáltatott nekem egy plakátot Esbjörnnel, Dannal és Magnus-szal. Hogy két éve ott ültünk Esbjörnnel a millenárison egy szobában, és ő olyan kedvesen, lelkesen és türelmesen válaszolt a kérdéseimre, hogy később kezdődött miatta a koncert. Akkor, és azóta is, bármely megnyilatkozását figyelve, különösen jó embernek tűnt. És különösen jó zenész volt. Az európai jazz üde megújítója, az egyik legnépszerűbb zenész, aki elmosta a jazz-könnyűzene határt.
